Mi az a napenergia? Ha nem ismered igazán, olvasd el ezt a cikket!

A napenergia – nem meglepő módon – a Nap kimeríthetetlen energiájának különböző céllal és módon történő hasznosítását jelenti. A napenergián alapuló technológia épületeket fűthet, hűthet és elektromos áramot szolgáltathat nekünk bármilyen célra. A napenergia a napsugarakon alapszik, tehát tiszta, sosem fogy el, biztonságos és széles körben elérhető.

Forrás: https://www.pv-invest.com/hu/mi-az-a-napenergia-ha-semmit-sem-tudsz-rola-ezt-a-cikket-olvasd-el-es-mindent-tudni-fogsz/

A napenergia jelentősége és az emberek iránta tanúsított érdeklődése az elmúlt években megnőtt. Ennek főleg az az oka, hogy az emberiségnek egyre több energiára van szüksége, és ha ezt a növekvő keresletet úgy akarjuk kielégíteni, hogy közben nem tesszük a bolygónkat az élet burjánzó paradicsomából egy élhetetlen, felperzselt sziklatömbbé, a megújuló energiaforrások felé kell megtalálnunk az utat. Ezek közül pedig a napenergia az egyik leghatékonyabb.

A Nap által a Földre küldött energiamennyiség óriási, nagyjából egy óra alatt annyi érkezik, amennyit az emberiség egy év leforgása alatt összesen elfogyaszt. Ezt azonban valamilyen technikával fel kell fogni, össze kell gyűjteni és használható formába kell hozni.

Erre a célra többféle technológia létezik, a három alaptípust ismertetjük.

Fotovoltaikus áramtermelés (PV)

A fotovoltaikus áramtermelés azt jelenti, hogy olyan nappaneleket használunk, amelyek a napfényt árammá alakítják. Erre a célra olyan anyagokat alkalmaznak, amelyek fény hatására természetes módon is elektromosságot állítanak elő. Ezek az úgynevezett félvezetők. Amikor napfény éri őket, elektronokat bocsátanak ki, amelyek a pozitív és negatív töltésű réteggel felépített PV-panelben egyenáramú feszültségű elektromos mezőt hoznak létre. Pont úgy, mint egy akkumulátorban. Ez a technológia erős napfényben működik a leghatékonyabban, ezért naperőművek építéséhez ideális.

Napkollektoros fűtés és hűtés (SHC)

A napkollektoros technológia a termikus energiáról szól. A berendezésben lévő vizet vagy levegőt a nap sugarai felforrósítják, ezt a keletkezett hőenergiát lehet aztán fűtésre vagy inverter használatával hűtésre is használni. A napkollektoros rendszereket gyakran megtaláljuk lakóházak vagy ipari-kereskedelmi épületek tetején.

Koncentrált napenergia (CSP)

A napenergia koncentrálása ugyanazon az elven működik, mint amikor nagyítóval meggyújtunk valamit. Rengeteg tükör vagy lencse segítségével nagy területen összegyűjtött napfényt kis területre koncentrálnak, így nagymennyiségű hőt állítanak elő. Ezt a hőenergiát aztán gőzturbina vagy hasonló berendezés használatával elektromos árammá alakítják. Spanyolországban és az Egyesült Államokban már több ezer ilyen erőmű üzemel.

A napenergia tehát egy olyan megújuló energiaforrás, amely különféle módokon képes az emberi technológia által jól használható energia termelésére. Anélkül, hogy károsítaná a környezetet.

Szeretne hozzászólni?

Dél-Nyugat Kft.

A Dél-Nyugat Kft már 1995 óta foglalkozik gyengeáramú és elektromos rendszerek (elektronikus behatolásjelző, zártláncú videó megfigyelő, tűzjelző), tervezésével, telepítésével, rendszeres karbantartásával. 
Tovább olvasom >>

Legutóbbi bejegyzések

Szolgáltatásaink

Lépjen velünk kapcsolatba!

Ha kérdése vagy kérése van írjon nekünk bizalommal. Több, mint 24 év tapasztalattal és szakértelemmel állunk az Ön rendelkezésére.

Ajánlatkérés, kapcsolat